2016. február 26., péntek

A SONY ISMÉT MEGSZÓLALT

A Sony a tárgyalás óta most először szólalt meg. A The New York Times-nak adtak interjút, amiben elárulták, hogy állításuk szerint ők mindent megtesznek azért, hogy támogatni tudják Keshát, azonban jogilag ez nem helyes. Kesha szexuális visszaélés vádjával állt a bíróság elé, majd egy kérvényt nyújtott be a Sonynak, hogy ne kelljen tovább dolgoznia a producerével. Ezt a kérvényt a Sony egy héttel ezelőtt elutasította, ugyanis azt mondták, hogy nincs elegendő bizonyíték, ők pedig azzal a személlyel foglalkoznak, aki több pénzt hoz nekik, aki már több pénzt belefektetett a perbe, ugyanis szerintük "a pénz beszél". Tegnap a Sony ügyvédje, Scott A. Edelman egy interjúban az alábbiakat mondta: 
"A cég nincs abban a helyzetben, hogy megszüntesse a szerződést Dr. Luke és Kesha között." 
Később azt is hozzátette:
"A Sony mindent megtesz azért, hogy támogatni tudja a művésznőt ilyen körülmények között, de jogilag nem képes arra, hogy megszüntesse a szerződést." 
Ennek oka, - melyet hivatalos források erősítettek meg - hogy az eredeti szerződést Kesha 2005-ben írta alá, amit a Kasz Money nyújtott neki. Ez a Kasz Money Dr. Luke cége. A producer ezek után nyújtott be egy megállapodást, 2009-ben a Sonynak és az RCA vállalatának, melynek aláírásával lett meghatározva, hogy milyen mennyiségben kell tartani ezt a forgalmazási üzletet. Ez annyit jelent, hogy a Kesha által aláírt szerződés, magába foglalta, hogy a producerrel legalább 7 albumot készítenie kell. Az "Animal" és "Warrior" albuma után hátramaradt további 5 album, amit Dr. Luke közreműködésével kellene elkészítenie, de Kesha pont ettől menekül. Két évvel később, az RCA vezérigazgatója, Barry Weiss az Universal Music-ra hagyta az RCA-t, ami arra késztette Keshát, hogy átirányítással, de leszerződjön a Kemosabe Recordshoz, - melynek megalapítója és egyik vezére Dr. Luke.  

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése