2014. szeptember 17., szerda

KESHA LÉP FEL AVICII HELYETT

Úgy tűnik, hogy a szervezők már keményen dolgoznak az idei "Storm Music Festival"-on, ami október 5-étől kerül megrendelkezésre. Ez a fesztivál csupán 2 napos, így 6-án este vége is az egésznek. Avicii is a fellépők között volt, de visszamondták a fellépést, így találni kellett valakit a helyére. Mindenki kíváncsi lett, hogy ki tölti be az üres helyet, majd tegnap közölték a fesztiválozókkal, hogy az új beugró Kesha lesz. A fiatal énekesnő el is fogadta a fellépést, tehát a nagy producer váltás közben is sikerült megállapodniuk, hogy felléphessen az idei Storm Music Festival-on. Az Avicii rajongók most biztos csalódottak, hogy Avicii korábbi műtétjének szövődményei miatt visszavonta fellépését. Minden esetre a Kesha rajongók jól jártak. - Jobbulást a fiatal DJ-nek!

A fesztivál szervezői viccesen próbálták kezelni a helyzetet, ezért azzal nyugtatták az Avicii rajongókat, hogy:


"Ne aggódjatok, Keshának is olyan rövid és szőke haja van, mint Aviciinak. Sőt, ha hunyorítotok, akkor még úgy is láthatjátok őt."

Kesha mellett a fellépők között ott van Fedde Le Grand, az Icona Pop, sőt még Paris Hilton is. Az énekesnő október 6-án lép színpadra, Shanghaiban, Kínában.

Időpont: 2014. október 6. 
Helyszín: Shanghai, Kína 
Fesztivál: Storm Music Festival 2014 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése