2016. március 20., vasárnap

SELENA GOMEZT ÉRZÉKENYEN ÉRINTI A KESHA ÜGY

Selena Gomez interjút adott a BBC Music-nak, amiben arról árulkodott, hogy milyen érzékenyen érinti ez a Kesha ügy. A fiatal énekesnő is támogatja Keshát, mert tudja, hogy milyen nehéz helyzetben van jelenleg és mellette küzd, hogy végre felbontsák a szerződést és szabad lehessen. Selena részletes beszámolót hallott az ügyről, így mindennel tisztában van és tudja, hogy a bíróság eutasította a popsztár kérvényét, amivel megszüntethette volna a kapcsolatot Dr. Luke-al. 

Selena karrierje botrány mentes, aminek nagyon örül, épp ezért nagyon erős empátiát mutat Kesha felé:
"Nagyon érzékenyen érint ez a téma. Nehéz nőnek lenni ebben a szakmában és senkinek sem kívánok ilyen helyzetet. Úgy gondolom, hogy én nagyon szerencsés vagyok. Évekig a Disney Channel volt az életem, és rengeteg csodálatos élményben volt részem ennek köszönhetően. Majd ezt követően, anyukám mindig velem volt." 
Annak ellenére, hogy az énekesnő még csak 23 éves, büszkén mesélte a karrierjéről: 
"Örülök ennek a hosszú karriernek, mint színésznő, mint énekesnő. A legutóbbi albumom, a Revival nem az első lemezem, az emberek mégsem veszik ezt észre." 
"Nyilvánvaló volt számomra ez a reakció, ugyanis az első albumomat 14 éves koromban adtam ki. Mi a fenéről akartam én 14 évesen beszélni és énekelni? Azt hiszem az egyik dal az albumról azt a címet kapta, hogy Crush. Ez olyan intenzív dal volt, mint amilyen az érzelmeim lettek mára."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése