2016. március 24., csütörtök

IGGY AZALEA SZERETNE EGY KESHA DUETTET

Iggy Azalea tegnap interjút adott a 103.5 KUT's rádiónak, amelyben elárulta, hogy nagyon szeretne közösen dolgozni Keshával. Próbálja kitalálni, hogy milyen úton-módon juthatnának el addig, hogy készítsenek egy duettet és kiadhassák, de mindezt úgy, hogy ne kerüljön bajba a jogi csatájában. Nem szeretné, hogy Kesha veszélybe kerüljön a harcban, ezért még csak ötletel a rapper, de ha rájön, felkeresi az énekesnőt és közös munkába kezdenek. A 25 éves rapper kétségbeesett, hogy nem kezdhetnek egyből közösen dolgozni, mert a szerződést nem sikerült teljes egészében felbontani és Dr. Luke mondja ki az utolsó szót, magyarul engedélyt kell kérni az együttműködéshez. Iggy attól tart, hogy amíg ez a jogi csata tart, a producer ezt elfogja utasítani és meghiúsul a terve. 

Iggy az alábbiakat mondta az interjúban: 
"Keshával próbálunk valami közös dalt készíteni. Próbálom kitalálni, hogy hogyan tudnám működőképessé tenni ezt az egészet. Tudom, hogy jelenleg rengeteg mindent kell csinálnia, együtt érzek vele. Szerintem ez a nő lenyűgöző!" 
A 29 éves rapper folytatta: 
"Megvan a tökéletes dal, amit Keshával összehozhatnánk. Az ő hangjával egyesíteni tudnánk az erőinket és egy olyan dalt alkotni, ami hatalmas siker lenne." 
"Egyik nap telefonon beszélgettünk és azt mondtam neki: 'Bárcsak már hamarabb készítettünk volna egy közös dalt'." 
"Senki sem gondolta, hogy ez fog történni vele, viszont megtaláltam a tökéletes dalt neki, amit közösen elkészíthetnénk. Megpróbálom megtalálni a módját, hogy ez megvalósuljon és neki is jó legyen." 
Iggy nagyon erősen törekszik arra, hogy Kesha szabad legyen és végre duettet készíthessenek: 
"Ez az, amin most rajta vagyok jelenleg. Kitalálni, hogy hogyan érhetném el, hogy Kesha hangja is felcsengjen az egyik dalomban. Nagyon érdekes ember és nagyon jó barátok vagyunk. Azt akarom, hogy megvalósuljon ez a terv." 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése