ÜDVÖZLÜNK A KESHA HUNGARY-N!

Magyarország első számú Kesha rajongói oldala. Ha szeretnél mindenről időben értesülni, akkor kövesd az oldalt figyelemmel!

2016. március 27., vasárnap

KESHA HORROR-SOROZATBAN KAPOTT SZEREPET

Kesha szerepelni fog a hétfőn, azaz holnap debütáló The Hauting Of... című horror-sorozatban, az LMN csatornán. A sorozatnak ebben a részében hírességek fedik fel paranormális élményeiket, többek között Kesha is. A 28 éves popsztárról tudjuk, hogy a Supernatural (avagy Természetfeletti) című számát egy szellemmel való nemi kontaktus ihlette. Az énekesnő riadtan mesélte, hogy ő lefeküdt egy szellemmel, ezek után tollat ragadt és dalt írt az együttlétükről. A sorozat holnap debütál, de az előzetesből kiderül, hogy Kesha elmeséli ezt a sztorit is, és kiderül, hogy még mik történtek vele.

A holnapi rész tartalmából: 

Az évadnyitó részben Kesha kapott főszerepet, aki elmeséli paranormális élményét. Elmennek Texasba, abba a panzióba, ahol találkozott ezzel a paranormális jelenséggel. Az énekesnő azt mondta, hogy megkínozva, összezavarva érezte magát az események után és a mai napig kísérti ez az egész. Kim Russoval, a pszichés médium felfedi a sokkoló történet miértjét, illetve, hogy miért kísérti a mai napig ez a jelenség az énekesnőt.

Az előzetes:



Íme a teljes epizód, egyelőre csak rosszabb minőségben, mivel Magyarországon a rendes felbontású videó tiltva van. Remélhetőleg hamarosan nálunk is elérhető lesz a jó minőségű videó. 



2016. március 24., csütörtök

IGGY AZALEA SZERETNE EGY KESHA DUETTET

Iggy Azalea tegnap interjút adott a 103.5 KUT's rádiónak, amelyben elárulta, hogy nagyon szeretne közösen dolgozni Keshával. Próbálja kitalálni, hogy milyen úton-módon juthatnának el addig, hogy készítsenek egy duettet és kiadhassák, de mindezt úgy, hogy ne kerüljön bajba a jogi csatájában. Nem szeretné, hogy Kesha veszélybe kerüljön a harcban, ezért még csak ötletel a rapper, de ha rájön, felkeresi az énekesnőt és közös munkába kezdenek. A 25 éves rapper kétségbeesett, hogy nem kezdhetnek egyből közösen dolgozni, mert a szerződést nem sikerült teljes egészében felbontani és Dr. Luke mondja ki az utolsó szót, magyarul engedélyt kell kérni az együttműködéshez. Iggy attól tart, hogy amíg ez a jogi csata tart, a producer ezt elfogja utasítani és meghiúsul a terve. 

Iggy az alábbiakat mondta az interjúban: 
"Keshával próbálunk valami közös dalt készíteni. Próbálom kitalálni, hogy hogyan tudnám működőképessé tenni ezt az egészet. Tudom, hogy jelenleg rengeteg mindent kell csinálnia, együtt érzek vele. Szerintem ez a nő lenyűgöző!" 
A 29 éves rapper folytatta: 
"Megvan a tökéletes dal, amit Keshával összehozhatnánk. Az ő hangjával egyesíteni tudnánk az erőinket és egy olyan dalt alkotni, ami hatalmas siker lenne." 
"Egyik nap telefonon beszélgettünk és azt mondtam neki: 'Bárcsak már hamarabb készítettünk volna egy közös dalt'." 
"Senki sem gondolta, hogy ez fog történni vele, viszont megtaláltam a tökéletes dalt neki, amit közösen elkészíthetnénk. Megpróbálom megtalálni a módját, hogy ez megvalósuljon és neki is jó legyen." 
Iggy nagyon erősen törekszik arra, hogy Kesha szabad legyen és végre duettet készíthessenek: 
"Ez az, amin most rajta vagyok jelenleg. Kitalálni, hogy hogyan érhetném el, hogy Kesha hangja is felcsengjen az egyik dalomban. Nagyon érdekes ember és nagyon jó barátok vagyunk. Azt akarom, hogy megvalósuljon ez a terv." 

2016. március 22., kedd

KESHA CSAPDÁBA KERÜLT A JOGI CSATÁBAN

A bíróság a mai nap folyamán újabb papírokat hozott nyilvánosságra, amelyekben alátámasztják a hírt, miszerint Kesha dolgozhat Dr. Luke nélkül. Az ügyvédek és a zeneiparban dolgozók a hírek publikálása után azt is hozzátették, hogy féltik az énekesnő karrierjét. Az egyik zeneiparban dolgozó személy is megszólalt, aki szintén kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra a nevét: 
"Több éves tapasztalat után biztosra állíthatom, hogy Kesha karrierje hamar elhalványul a zeneiparból, ha rövid időn belül nem jelentet meg új dalokat. Elvesztette a lendületet, a rutint. Szüksége van időre, hogy belerázódjon a régi életébe, de kérdés, hogy sikerül-e neki új dalokkal előállni az elkövetkezendő hónapokban. Ha nem időben teljesít, megsemmisíti a karrierjét." 
Ezek után Dr. Luke szóvivője is felszólalt, aki megerősítette a tényeket, és alátámasztotta, hogy valóban megszakadt a kapcsolat Kesha és Luke között, de csak részben! A producer szóvivője és a bíróság nyilvánosságra hozta a hivatalos papírt, amelyben feketén- fehéren leírták, hogy Kesha megszabadult Dr. Luke-tól és dolgozhat nélküle, ám van egy csapda is. Az énekesnő szabadon dolgozhat Dr. Luke nélkül, új producerekkel, zenei kiadókkal, de a dalok - vagy épp album - kiadásakor az ördögi producer jóváhagyását kell kérelmezni. Így már nem is hangzik olyan kellemesen ez az egész. A történtek után elég valószínű, hogy Luke nem hagyná jóvá a kérvényt, hogy Kesha publikálhassa új dalait, albumát. A szóvivő pedig csak annyit mondott: 
"A bíróság kijelentette, hogy Kesha dolgozhat Dr. Luke nélkül, illetve azt is, hogy egyelőre nem mutatott olyan bizonyítékot, ami ténylegesen alátámasztaná a vádjait. Az énekesnő vesztegeti az idejét ezzel az üggyel. A jogi csata helyett inkább a stúdióban kellene dolgoznia, hogy időben kiadja új dalait, különben megszűnik a karrierje. Nem harcolnia kellene a producer ellen, hanem dalt publikálni." 
Scott A. Edelman, a Sony képviselője újra megszólalt, de csak azt mondta, amit eddig is: 
"A Sony lehetővé tette, hogy Kesha Dr. Luke nélkül dolgozhasson, új producert találjon és új dalokat adjon ki, de arra nincs felhatalmazásunk, hogy a szerződést is megszüntessük a két ember között." 
Ezek után Pebe, Kesha édesanyja is elmondta az igazságot, ami rávilágította az embereket arra, hogy Kesha helyzete valójában nem is olyan jó, mint amilyennek tűnik. 
"Dr. Luke ellenőrizni fogja Keshát. A lányom dolgozhat más producerekkel és kiadókkal, de jelentkeznie kell Luke-nál, hogy jóváhagyja a kiadásokat. Neki kell jóváhagynia azt, hogy Kesha új dalokat adhasson ki. Övé az utolsó szó." 

2016. március 20., vasárnap

KÖZELEG KESHA ÉS IGGY AZALEA KÖZÖS SLÁGERE

A rapper Iggy Azalea tegnap Twitteren erősítette meg a hírt, miszerint Keshával készülnek arra, hogy közös számot készítenek. Egy rajongó, Suzie az alábbiakat írta Twitteren a rappernek:

"Készen állok a Kesha és Iggy együttműködésre" - @sleazybae

Nem sokkal később válaszolt is Iggy, amivel megerősítette a hírt, miszerint LESZ közös számuk Keshával: 

"Mi már beszélgetünk, barátok vagyunk. :-) Amint tudja, megcsináljuk." -IGGYAZALEA

SELENA GOMEZT ÉRZÉKENYEN ÉRINTI A KESHA ÜGY

Selena Gomez interjút adott a BBC Music-nak, amiben arról árulkodott, hogy milyen érzékenyen érinti ez a Kesha ügy. A fiatal énekesnő is támogatja Keshát, mert tudja, hogy milyen nehéz helyzetben van jelenleg és mellette küzd, hogy végre felbontsák a szerződést és szabad lehessen. Selena részletes beszámolót hallott az ügyről, így mindennel tisztában van és tudja, hogy a bíróság eutasította a popsztár kérvényét, amivel megszüntethette volna a kapcsolatot Dr. Luke-al. 

Selena karrierje botrány mentes, aminek nagyon örül, épp ezért nagyon erős empátiát mutat Kesha felé:
"Nagyon érzékenyen érint ez a téma. Nehéz nőnek lenni ebben a szakmában és senkinek sem kívánok ilyen helyzetet. Úgy gondolom, hogy én nagyon szerencsés vagyok. Évekig a Disney Channel volt az életem, és rengeteg csodálatos élményben volt részem ennek köszönhetően. Majd ezt követően, anyukám mindig velem volt." 
Annak ellenére, hogy az énekesnő még csak 23 éves, büszkén mesélte a karrierjéről: 
"Örülök ennek a hosszú karriernek, mint színésznő, mint énekesnő. A legutóbbi albumom, a Revival nem az első lemezem, az emberek mégsem veszik ezt észre." 
"Nyilvánvaló volt számomra ez a reakció, ugyanis az első albumomat 14 éves koromban adtam ki. Mi a fenéről akartam én 14 évesen beszélni és énekelni? Azt hiszem az egyik dal az albumról azt a címet kapta, hogy Crush. Ez olyan intenzív dal volt, mint amilyen az érzelmeim lettek mára."

2016. március 12., szombat

KESHA MUSICAL SZEREPET KAPOTT

A The Hollywood Reporter interjút készített a három előadóval, akik szerepet kaptak az ABC csatorna musicaljében. Kesha mellett ott van Thomas Rhett és Kelsea Ballerini, akik szintén szerepelni fognak ebben a Nashville című sorozatban. Az énekesnő elfogadta az ajánlatot, és megerősítette a hírt a THR magazinnak. Kesha korábban szerepet kapott a Jane The Virgin sorozatban és a Jem and the Holograms című mozifilmben, így azt a megtisztelő szerepet kapta, hogy fellépjen Nashville egyik legnagyobb eseményén, az ABC csatorna musicaljében, ami az ottani emberek nagy kedvence. Legutóbb az emberi jogok - 'Human Rights' gálán vett részt, ahol díjat is kapott és szívszorító beszédet tartott a nőkért, a melegekért és minden emberért, illetve jogaikért. Nashville örül, hogy van egy ilyen előadójuk, aki onnan származik és ilyen emberi cselekedetei vannak. 

A sorozat jövő hét szerdán (2016. március 16-án) kerül a képernyőkre.

ARIANA GRANDE ISMÉT FELSZÓLALT KESHÁÉRT

Ariana Grande az egyik olyan előadó, - a sok közül-  aki nyilvánosan szólalt fel Kesháért. A fiatal énekesnő is támogatja kedvencünket és nyilvánosan mondta ki támogatását és szólalt fel Dr. Luke ellen. Ariana még azokat a tweeteket is letörölte, amiket Dr. Luke-ról írt ki, 2010-ben. Ekkor még nem tudta, hogy a producer milyen ember is valójában. Egy rajongó szólt Ariananak, hogy ideje letörölni azokat a tweeteket, az énekesnő pedig így is tett. Fogta magát, letörölt minden bejegyzést, ezek után felszólalt a producer ellen és kiállt barátnője, Kesha mellett. A tegnapi nap folyamán újabb interjút adott, amiben főként Kesháról beszélt a fiatal előadó. Hősiesen harcol a barátnőjéért, illetve a nőkért, de ezt el is mondta az interjú során. Őt nem lehet elhalkítani, mindig az első lesz, aki felszólal a nők jogaiért: 
"Szeretem Keshát. Dolgoztam már vele, amikor sokkal fiatalabb voltam. Évek óta barátnők vagyunk. Mindig támogatom őt, függetlenül attól, hogy jelenleg mi folyik itt. Nem sokat tudtam erről az egészről... Soha sem beszélgettünk erről." 
Ariana folytatta:
"Hihetetlen ez a kettős mérce, hogy mi nők, nap mint nap mivel szembesülünk a zeneiparban és a világban. Megdöbbentő. Bár lennék olyan vidám, - és elnézést a kifejezésért, ha ez már átmegy szexistába - de nem hiszem, hogy egy férfi előadó lehetne ilyen helyzetben jelenleg. Sajnálom." 
"Ha felszólalok valami olyanért, amiért szenvedélyesen odavagyok, hajlandó vagyok vállalni érte a terhet, - amiért harcolok, amiben hiszek. Mindig az elsők között leszek, akik felszólalnak majd a nőkért."