2014. december 3., szerda

LADY GAGA IS KITÁLALT

Lady Gaga elmondta a bíróságon, hogy tinédzser korában megerőszakolták. 

A 28 éves énekesnő bevallotta, hogy milyen szörnyű dolgokon ment keresztül, amikor 19 éves volt. Hozzátette, hogy rengeteg szellemi és fizikai terápia kellett ahhoz, hogy meggyógyulhasson és rendbe jöjjön a lelkivilága. Gagát, amikor a megerőszakolásról kérdezték, csak annyit felelt:

"Én nem... Nem akarom, hogy... Inkább beszéljünk vidámabb dolgokról!" 
Egy rádiós műsorvezető is kérdőre vonta a dívát, amivel szinte sarokba szorult és muszáj volt valamit kinyögnie, így ezt válaszolta:
"Én is rengeteg szörnyű dolgon átmentem, amiken a ma már csak röhögök, és azért röhöghetek rajta, mert rengeteg terápián, gyógykezelésen keresztül mentem, amik meggyógyítottak az évek során." 
Ezzel folytatta:
"Őszintén szóval, 19 évesen egy katolikus iskolába mentem, majd minden marhaság történt és azt gondoltam 'Ó, ez az út a felnőtté váláshoz?'... Nagyon naiv voltam." 
Megkérdezték tőle azt is, hogy szembesült-e azzal, hogy az erőszaktevője 20 évvel idősebb volt nála, természetesen ezt sem hagyta szó nélkül:
"Igen. Azt hiszem ez nagyon megijeszt engem. Akár meg is béníthatna. Egyszer láttam egy üzletben, és annyira lebénított a félelem, hogy nem tudtam mozdulni. Csak egy kicsivel voltam idősebb, de ez tényleg megrontott." 
A popsztár ezt az esetet senkinek sem mondta el, de egy idő után úgy érezte, hogy segítséget kell kérnie, mert egyre rosszabb a lelkivilága és a világra való tekintete. Ezt is elárulta a TMZ-nek:
"Nem tudom mit gondoltam... Nem mondtam el senkinek az esetet. Egy nagyon hosszú ideig még magamnak sem akartam beismerni, hogy megtörtént. Egyszer csak kikelt belőlem: 'Tudod mit? Ez mind csak ivászat és ostobaság, el kell menned a "forráshoz", különben ez nem fog elcsillapodni. Ez soha sem fog eltűnni az életedből.' Mondtam magamnak."
A forrás jelenesetben Dr. Luke, aki Lady Gagát is megerőszakolta, mikor a lány most már egy igazi nő még csak 19 éves volt. Most már azt is tudjuk, hogy Gaga miért állt ki ennyire Kesha mellett és miért vett fel egy erősen fontos szerepet a perben.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése