2014. december 3., szerda

KESHA HANGSZEREKKEL JÓTÉKONYKODOTT

Az énekesnő beszállt a MHOF (The Mr. Holland's Opus Foundation) Alapítvány kampányába, ahol hangszereket adományoztak iskoláknak. Kesha mellet több híresség is részt vett a kampányban, így beosztották, hogy ki- melyik iskola részére tud jótékonykodni.

Kedvencünk tegnap Tenessee-ben járt, ahol a Bolivar Zenei Szakközépiskola diákjainak és tanárainak adományozott rengeteg hangszert. A hangszerek között számos új, valamint néhány ütött- kopott eszközzel is találkoztak a diákok, mikor nagy örömükre átvették az adományokat. A Bolivari iskola mellett az országban még 13 iskola részesült az adományban, és az eddigi tanévben 88 iskolát ért el a "hangszer eső" az alapítványt idézve. Több, mint ezer diáknak adatott meg a lehetőség, hogy kipróbálhassák ezeket a hangszereket. Rengeteg diák már szorgosan játszott az eszközökön, de akadt olyan is, aki leragadt a csodálkozásnál. Számukra valamint a zenetanárok számára ez hatalmas megkönnyebbülés, mivel folytatni tudják a tanulmányaikat, gyakorlásaikat és megvalósíthatják az álmaikat.  Keshának pontosan ez volt a célja.
Legyenek álmaid, küzdj értük és valósítsd meg őket! A rosszakarókat zárd ki az életedből és minden percét élvezd! Ne akadályozzon meg a pénz, vagy hogy ósdi a tárgy. Tegyél érte, hogy élvezni tudd. Mindenkinek esélye van arra, hogy megvalósítsa az álmát, ha zenéről van szó, ha bármi másról.

És íme néhány köszönet a diákoktól, illetve a zenetanároktól: 



Ide kattintva pedig egy "Köszönjük" videót láthatunk az egyik iskola zenekarától.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése