2014. november 4., kedd

ELVETTÉK KESHA AUTÓJÁT

Ugye tudjuk, hogy az énekesnő beperelte a producerért, azzal az okkal, hogy 10 évig szexuálisan volt fenyegetve, illetve bántalmazva. A pert viszont elvesztette, mivel magára vállalta az egészet, csak azért, hogy a családját megmenthesse a rá(juk) váró következményektől. A büntetést kiszabták, mely 70.000$ bírságot, azaz több, mint 18.000.000 Ft takart. Ezt természetesen Dr. Luke (és egy részét az ügyvédje) kapta meg, de ez nem volt elég. 

Tegnap reggel, a bíróság kiküldött egy rendőr vontatóautót Kesha címére, hogy elvigyék a kocsiját, mivel a 70.000$ büntetés mellett még a kocsiját is lefoglalták, és ez még csak a kezdet. A rendőrök azt állították, hogy azért viszik el Kesha kocsiját, mert túl sokáig parkolt a ház előtt. Ám a TMZ erről sokkal, de sokkal többet tud, mivel olyan információkhoz jutottak, amik elmondják, hogy ennek az egésznek semmi köze ahhoz, hogy sokáig parkolt-e a háza előtt, vagy sem. Ennél sokkal jobb indokot is kitalálhattak volna, hogy mivel rázzák le a népet.

Íme pár kép, amint elvontatják Kesha kocsiját a háza elől:



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése