ÜDVÖZLÜNK A KESHA HUNGARY-N!

Magyarország első számú Kesha rajongói oldala. Ha szeretnél mindenről időben értesülni, akkor kövesd az oldalt figyelemmel!

2014. október 6., hétfő

STORM MUSIC FESZTIVÁL 2014

Az énekesnő kiélvezte a pár napos pihenőjét, amit Kínában tölthetett és a kipihentségének köszönhetően teljesen felfrissült, megújult erővel lépett ma színpadra. Kesha nem csak megjelenésével, de fergeteges koncertjével is nagyszerű első benyomást keltett Kínában. Az ottaniaknak és a többi nemzetközi látogatónak hatalmas élményben lehetett részük, hisz az énekesnő megmozgatta egész Shanghai-t a fellépésével. Kesha elárulta, hogy rettentő jó érzés volt színpadra állni, énekelni az embereknek és látni őket, hogy teljesen kikelnek önmagukból és együtt buliznak. Úgy látszik nagyon bejött az énekesnőnek Kína, és remélhetőleg nem az utolsó alkalommal járt ott. Röviden, tömören összefoglalta a mai fellépését:

"Első alkalmam volt Kínában és úgy gondolom, hogy nem az utolsó. Fergeteges volt, ami ott történt."
A fiatal énekesnő a megszokott fesztivál listáját adta elő, de most feldobta egy kis extrával, mert hozzátette a kedvenc dalát, az Animal-t is, valamint a Timber akusztikus verzióját! Így nézett ki a lista: 
Animal
We R Who We R
Blow
Your Love Is My Drug
Party At A Rich Dude's House
Timber
Tik Tok
Blah Blah Blah
Die Young


A fellépés előtt Kesha már nagy lázban volt és tele posztolta Instagram profilját:

instagram.com/iiswhoiis

A fellépésről videókat is találtok - Reméljük hamarosan fent lesz a teljes show!

Tik Tok
 
  
Die Young #1

  
Die Young #2


 Animal
 

 További képekért kattints ide.

2014. október 5., vasárnap

ÚJABB SEBERT SZÜLETETT

A Sebert család egy újabb taggal bővült, ugyanis Kesha bátyjának kislánya született. Lagan-nek és élettársának akinek egyelőre még nem tudjuk a nevét újabb gyermeke született. A fiatal párnak már évekkel ezelőtt megszületett a kisfiuk, a kis Rico. A mai nap folyamán pedig megszületett a kistestvére, aki a Sebert família legújabb tagja: Luna Rose Sebert. 



A képeket személyesen Lagan osztotta meg velünk a Facebook oldalán. 


Gratulálunk nekik és sok egészséget kívánunk Lunának, egyben az egész családnak!

2014. október 4., szombat

KESHA POPSIT VILLANTOTT

Az énekesnő első útja Kínába elég szexisre sikeredett. Hogy miért is? Mindjárt megtudjátok! 

Személyesen árulta el, hogy most először utazott Kínába, ami hatalmas élmény volt számára, hisz nagyon régóta szeretett volna eljutni oda. A fellépés előtt 3 nappal érkezett az országba, hogy körbejárhassa és minél több helyet megtudjon nézni, minél több ételt megtudjon kóstolni és természetesen minél több macskás dolgot vásárolhasson magának. 

Kesha egy felejthetetlen első benyomást keltett, ezzel a dögös megjelenésével. Egy fekete- fehér mintás, mellkidobós, elég rövid belebújós ruhát választott az érkezésre. Nem csak a kebleit, a fenekét, de még a szexi lábait is megmutatta. Semmi kétség: Kesha ismét hasított a megjelenésével.  A szőke hosszú haja pedig még jobban kiemeli, hogy mostanra egy bombázóval van dolgunk. A ruhához egy fekete- fehér magassarkút és egy fekete napszemüveget is bedobott, hogy összhangban legyen az outfit. 


Az érkezését először ezzel az Instagram képpel közölte: 


Majd megjelentek a paparazzi képek, amikről kiderült, hogy milyen bomba formában érkezett meg Kínába. Szerintetek is bedobta magát Kesha?

További képekért kattints ide.

2014. szeptember 28., vasárnap

KESHA MEGALÁZZA A KIS FARKÚ FÉRFIAKAT

Az énekesnő még tavaly elárulta az MTV-nek, hogy egy dalt ír a kamu orgazmusáról és az ex fiújának a kis farkáról. Most már biztos, hogy ez a dal rajta lesz az új albumán. Kesha nagy durranásra készül ezzel az albummal, és úgy gondolta, hogy szerepeljen csak a lejátszási listákon ez a dal amit már önmagában is nagy durranásnak tart, de az albummal együtt még nagyobb berobbanásra készül.

Kesha a nyilvánosság előtt (persze név nélkül) alázta meg azt a fiút, akivel borzasztó volt az éjszakája:
"K*rva szar volt az ágyban. Feküdtünk a hálószobában és azon gondolkoztam, hogy hogy lehet ennyire szar?"
Kesha már régóta dolgozik új albumán, de most már érezteti a rajongókkal, hogy tényleg közeleg a megjelenés. Mindenképp nyilvánosságra szeretné hozni ezt a dalt és megalázni a kis farkú exét, és persze az összes kis farkú srácnak beolvasna ezzel a dallal.
"Szexeltem ezzel a sráccal, aki egy nagy szar volt. Egy k*rva nagy szarzsák. Nagyon kicsi volt a pénisze, nagyon rossz volt, ezért úgy döntöttem, hogy írok róla."
Nem kellett sok, hogy fokozza:
"Eredetileg az volt a dal címe, hogy "Fuck You", de ez a név már foglalt volt, ezért "U Suck Ass" lett a neve. Ezzel a címmel fog megjelenni. A dalban a hamis orgazmusomról és a kis farkakról fogok énekelni."
Hát úgy látszik az énekesnőt eléggé kiakasztotta a rossz szex, és hatalmas döntést hozott, miszerint megalázza azokat a fiúkat, akik nem túl jók vagy idézve őt szarok az ágyban.
"A szex előtt vett nekem egy Chanel fülbevalót. Ekkor még nem tudtam, hogy ez a kis farkát akarja kompenzálni. Ma már tudom, ha egy srác drága kocsit mutat nekem, vagy drága ruhákban jár, akkor kis farka van."

Az énekesnőt végig ki kellett sípolni az interjú alatt, mert csak káromkodott.
"Ne b*ssz ki velem. Elfogytak a k*rvái akiket kitudott elégíteni a farkával, aztán megtalált engem. A következő albumomon biztos, hogy több számban is megemlítem ezt az apró virslit. Hamis orgazmus, ez most komoly?"

2014. szeptember 25., csütörtök

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT 'DIE YOUNG'!

Az énekesnő 2 évvel ezelőtti visszatérő slágere, a Die Young ma 2 éves. Kesha ezzel a dallal tért vissza 2012 szeptemberében, ami hatalmas sikert aratott. 3 hónappal később megjelent a 2. stúdióalbuma is, amin magas fölénnyel ez a legnépszerűbb dala. 

Ezzel a dallal az énekesnő feltornázta magát a Billboard HOT 100 lista 13. helyére, de ez csak a kezdet volt. A Hot Digital Songs listáján a 3. helyre került, több, mint 188.000 letöltéssel. Amerikában dupla platinalemez lett, több mint 3.2 milliós eladással és nem sokkal később ebből 31 millió lett. Októberben a 45. helyről indított a Hot Dance Club Songs listán, egy héttel később pedig 8. helyre került a Hot 100 listán - ahol elsőként a 13. helyen állt. 5 hét elteltével a 8. helyről sikerült a TOP 4-be helyezkednie, decemberre pedig a 2. helyre. A sok toplistás hely mellett persze indított 1. helyről is a szám, a Pop Songs listán, ugyanúgy, ahogy évekkel ezelőtt a Your Love Is My Drug és a Tik Tok számai is.

Az énekesnő ezzel a szöveggel hozta nyilvánosságra a slágert:

"Ez egy himnusz. Ez egy ünnep dal, amit nyilvánvalóan azért írtam, hogy éljétek ki minden egyes napotokat, mintha ez lenne a legutolsó az életetekben. Mindig legyetek fiatalok, nem számít, hogy hány évesek vagytok és lesztek. Tudok énekelni és hallani is fogjátok, mert lesz egy akusztikus albumom, amit néhány rajongóm kedvéért csináltam. Új, illetve régi dalokat is hallani fogtok rajta."

A dal viszont nem csak sikereket, de bonyodalmakat is hozott. December 4-éna connecticuti mészárlás során 20 gyermek és 6 felnőtt életét vesztette. Sokan félreértették Kesha slágerének a szövegét, aminek kemény következménye is lett. Több amerikai rádió betiltotta a dalt, azzal az indokkal, hogy Kesha arra biztatta az embereket, hogy ne féljenek a haláltól. A katasztrófa után rengeteg kritikát kapott az énekesnő és mindenki őt hibáztatta a történtekért. 

Kesha szomorúan hallotta a katasztrófa eseményeit, valamint, hogy mindenki őt okolja. Nem próbált elbújni, sem mentegetőzni, de nem hagyta magát. Elmesélte mindenkinek, hogy az ő dala nem azt jelenti, hogy "ne féljünk a haláltól", hanem arra biztatta az embereket, rajongókat, hogy úgy éljék az életüket, mintha ez lenne az utolsó napjuk. Élvezzék ki minden percüket, merjenek cselekedni, merjenek lépni és kezdeményezni. Újat kipróbálni, és ne halasszanak semmit. A katasztrófában elhunytak hozzátartózóit személyesen meglátogatta az énekesnő, elnézést kért és nekik is elmagyarázta, hogy mit is jelent az ő dala. Ezek után az énekesnő mindenkitől elnézést kért a Twitter profilján és ezzel le is csillapodott a "háború". 

A dal megjelenése után 2 hónappal megjelent a videoklip is, ami jelenleg 81 milliós nézettséggel rendelkezik, nézzétek:

Boldog Születésnapot Die Young!!! 

2014. szeptember 24., szerda

KESHA ÚJRA SZŐKE

A paparazzik lencsevégre kapták az énekesnőt, amit megérkezett Los Angelesbe. A megszokottól eltérően, most egy macskával a kezében vonult végig a paparazzik előtt. Egy elég veszélyes helyzetbe került a macska, mert tudjuk az állatokról, hogy félnek a vakutól, így majdnem kiugrott az énekesnő kezéből. Jelenleg még nem tudni semmit a cicáról, annyi információt közöltek a rajongókkal, hogy a Sebert család legújabb tagja. 

A cica elég ijedtnek tűnt, és bújt az énekesnőhöz, ami jelen esetben teljesen érthető, hisz nem egy paparazzi fotózta őt és gazdáját.

Miután Kesha odaért a kocsihoz, a macskát betette, de ő visszament a rajongóihoz, hogy közös képet készíthessenek és dedikálhasson. Ők voltak az elsők, akiknek megmutatta legújabb hajszínét. Igen, Kesha visszatért eredeti hajszínéhez, a szőkéhez. Nem sokkal később Instagram profilján is megosztott egy képet, aminek az alábbi címet adta:
"Visszatértem a szőkéhez, de a szivárvány örökké a szívemben marad!"

Azt is elárulta a rajongóknak, hogy azért tért vissza az eredeti hajához, mert úgy érezte, hogy ideje megint változtatni kicsit és pihenteti a haját, nem szeretné teljesen tönkretenni. Nyugtatta őket, hogy ez nem jár változással, ugyanúgy szivárvány marad, csak most belül. A hajszínéhez tökéletesen passzol a mostani megjelenése, egy rózsaszín felső, piros gyöngyökkel díszítve és egy piros rövidnadrág. Megtudtuk, hogy pár napot Los Angelesben tölt, utána pedig Kínába repül, mert az október 6-ai fellépése előtt szeretne pár napot ott tölteni és vásárolni. 

További képekért kattints ide.

2014. szeptember 23., kedd

INTERJÚ KESHA ROKONÁVAL

Ismét sikerült elkapnunk pár kérdés erejéig Kesha rokonát, Kecse-Nagy Csanádot. A családtag válaszolt is nekünk pár kérdésre, de ez még nem mindegyik! Hamarosan jövünk a folytatással, addig is itt egy kis bemelegítésnek való. Vár még rátok pár meglepetés, az biztos! Hamarosan!!! Ugye emlékeztek, hogy mi már korábban is készítettünk egy rövidke interjút Csanáddal, amit Facebook oldalunkra töltöttünk fel?! Azt is megtudjátok tekinteni az alábbi linken:  Interjú Csanáddal.




1. Ez lemaradt a régebbi "interjúból", de most feltennénk a kérdést: Tanítottatok Keshának magyar szavakat? (A kacsa, csirkepaprikás, nagy, Szentes és rétes szavakon kívül)

Igen, tanítottunk, a fent említett szavakon kívül sajnos többre nem emlékszek már, de tudom, hogy volt egy pár szó. Nagyon fogékonyak voltak ebben a témában. Sokszor csak maguktól megkérdezték, hogy hogy van ez a szó magyarul, stb..

2. Számítasz rá, hogy újra találkoztok az új turné - és a mellette lévő szabadidejének - keretein belül?

Feltétlen! Bármikor nagyon szívesen fogadjuk őt és a családját! Amire előbb- utóbb biztos sor fog kerülni.

3. Várod már az énekesnő új albumát? Az információk szerint az új dal még idén, az album jövőre jelenik meg.

Sajnos ilyen jellegű dolgokban nem tudok nyilatkozni.

4. Az új albummal kapcsolatban. Van olyan előadó, akivel szerinted érdemes lenne duetteznie?
Ez a kérdés megválaszolásához sajnos nincs elég információm a popkultúrából, viszont a Timber c. száma elég ütős lett, szóval egy Pitbull – Kesha formáció biztos aratna. Emellett, Ariana Grande-val lennének még popikonok. Szerintem nagyon passzolna a stílusuk…

5. Szereted a macskákat? Kesha nagyon, és indított is erről egy csoportot, ahol ő a macskák és a macskaszeretők vezetője. Hallottál erről? Mi a véleményed a macskamániájáról?
Erről a mániájáról hallottam és tapasztaltam is. Mikor sétáltunk Szentes utcáin és az egyik kirakatban macskákról készült képek (hirdetés keretében) voltak kirakva és vagy fél órát ott töltöttünk. Olyan dolgok felmerültek, hogy hazaviszik a macskát. Erre viszont nem került sor, de utána még többször feljött a visszhangja.


6. Biztos láttad Kesha közösségi oldalán, vagy a hírekben, hogy az énekesnő teljesen szivárvánnyá vált, ezzel az új életét szeretné jelképezni. Mit gondolsz az énekesnő hajszíneiről? Neked bejön a minden héten más hajszín?
Sajnos ennyire nem követem számon a popénekes karrierjét, erről nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy hozza a formáját. Ezt persze úgy értem, hogy Kesha nem tud unalmas lenni! Mindig kitalál valamit… Mikor itt voltak akkor is folyamatosan pörgött és elvetemült ötletei támadtak! De szerintem ez egy határozottan jó dolog! Remélem viszont, hogy a zenestílusa megőrzi ezeket a vad és lázadó stílusokat.

7. Hallottad, hogy Kesha eladta ruháinak nagy részét és az abból összegyűlt összeget az állatvédő menhelyeknek adományozta, pontosabban a kóbor kutyák részére, a Humane Society's közreműködésével? Mit gondolsz erről a cselekedetről?
Nem hallottam, de nagyon büszkék vagyunk rá. Jó hallani, hogy az alma nem esett messze a fájától és a családban maradt az emberségesség és jószívűség! Őszintén.... büszkék vagyunk!

8. Ha ránézel erre a képre, mi jut először eszedbe?

Stílus. Szenvedély. Varázslatosság. Fennség. Ezek a benyomások amik így első ránézésre eszembe jutnak. Valahol a megkomolyodás!

Ha felszeretnétek felfrissíteni a memóriátokat, akkor nézzétek újra a My Crazy Beautiful Life 2. évad 6. részét, amit Magyarországon forgattak Kesháék: