2015. január 21., szerda

KESHA DINÓT LOPOTT!

Durva! Az énekesnő vandálkodott és lopott a "National History" Múzeumban. 


Kesha pár nappal ezelőtt a "National History" Múzeumban járt, ahol a biztonsági őrök kapták el, lopás vádjával. A múzeum dolgozói adtak interjút a TMZ-nek, miszerint Kesha, szombaton a múzeumban járt, számod dinoszaurusszal fotózkodott, de ez még semmi. Ezek után célirányosan az ajándék bolt felé vette az irányt, asszisztensével együtt, ahol egy T-Rex csontváz szobrát csodálta. Ez a szobor közel 3 méter magas volt. Nem sokkal később, az énekesnő megoldotta a problémát: a szoborral együtt elkezdett kisétálni a boltból, majd a múzeum területéről. A biztonsági őrök utolérték az énekesnőt, aki már a kocsijába szállt be, majd az őrök arra kérték, hogy intézzék el ezt a félreértést. Kesha azzal mentegetőzött, hogy ő azt hitte az asszisztense már kifizette a zsákmányt. Az őrök az asszisztenst is kérdőre vonták, aki azzal érvelt, hogy ő úgy tudta, hogy Kesha már letette az asztalra a szép kis összeget a szoborért. Ezt letisztázták, de a szobrot visszakérték, és itt kezdődött a probléma. Az énekesnő leszórta a dinoszauruszt csillámporral, amit nem sikerült lemosni onnan, így nem valószínű, hogy bárkinek is eltudják adni a dísztárgyat. A vezetőség azt mondja, hogy nem ez volt az egyetlen gondjuk az énekesnővel. A régészek és a látogatók úgy érezték, hogy a popsztár nem mutat elég tiszteletet a kincstárgy, illetve a munkájuk iránt. 

"Az énekesnőt többször is elkapták a biztonságiak, mivel rámászott az egyik kiállított darabunkra, a Triceratopsra, majd többször lefotóztatta magát." 

Mondta az egyik régész, aki felháborodott az énekesnő viselkedésén. 
Kesha a képeket letörölte Instagram profiljáról, ennek ellenére a múzeum úgy véli, hogy nem kívánják többször látni az énekesnőt a látogatók között.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése